Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kiállítás megnyitó 2014.10.03

b-nagy-gabriella-kepzomuvesz-pillanatok-1.jpg

Szeretettel köszöntöm a művészt és minden kedves érdeklődőt B. Nagy Gabriella: Pillanat-ok című kiállításának megnyitóján.
A művész kiállításának címéről szólnék néhány szót.
A pillanat és az ok olyan fogalmak, amelyek egyrészt ősidők óta összefüggnek és összeforrnak, másrészt mindenki számára és minden helyzetben mást jelentenek. A pillanat egy abszolút relatív fogalom, s bár elvileg a másodperc meghatározhatatlan mennyiségű törtrészét jelenti,  mégis használjuk hosszabb időszakok kifejezésére is. Például amikor gyermekünk valamilyen sürgős és halaszthatatlan dolgot kér tőlünk, hajlamosak vagyunk azt felelni: „egy pillanat, és megyek” - miközben tudjuk, hogy nem mondunk igazat, s gyermekünk jogosan kéri számon tőlünk, hogy ha fél perc múlva ott is vagyunk, az mégsem egy pillanat volt – lehetséges-e azonban hazudni a pillanat-ról, mikor meghatározhatatlan? S ily módon mondhatunk-e róla pontos, „igaz” definíciót?

A világ keletkezésének tudományos magyarázatában a nagy ősrobbanás pillanatában (mikor is a semmiből jött létre a minden) született meg nemcsak az anyag, hanem az idő és a tér is. Ekkortól beszélhetünk pillanatról is, főként, hogy az elmélet szerint mindez egy pillanat alatt történt. A nagy kérdés mégis az, hogy vajon miért történt ez meg? Mi volt az OKA?

Annyira jó lenne, ha most ebben a világegyetem szempontjából jelentéktelenül kicsi, számunkra mégis tágas térben meg tudnám válaszolni ezt a kérdést! Persze meg sem kísérlem, inkább csak felhívnám a figyelmet egy másik aspektusra, amelyre a világegyetem alaptörvényei vonatkoznak, és számomra Gabi festészetében is az egyik kulcs-elem: ez pedig az energia. Az energia állandó (az iskolában tanultuk az energiamegmaradás törvényét). Állandóságának biztosítéka pedig a folyamatos változás, hiszen ha valahol energiatöbblet keletkezik, akkor másvalahol pedig energiavesztés. Úgy látom, Gabit vonzza ez a törvény, sőt, átengedi magát ennek a törvénynek, hagyja áramlani az energiákat. Témaválasztásaiban is megjelenik a mozgás, az áramlás energiája: a halak, a víz, a lovak és a kisfia. A gyermek, aki minden nap szembesít bennünket az állandó változással. Aki egy teljesen más tempóban él, mint mi, felnőttek, és ezáltal az ő ideje, az ő pillanata teljesen más, mint a miénk. Hozzáteszem, minden felnőtt volt gyerek és megélte ugyanezt. Középkorúként még nem tudhatjuk, milyen időérzékelésünk lesz idős korunkban: egy biztos, hogy teljesen más.

A pillanatnyiság, a pillanat megragadása a festészet történetében egy technikai eszközhöz köthető: a fényképezés felfedezéséhez. Maga a jelenség már az ókor óta ismert, ám a pillanat rögzítésének mikéntje csak a 19. században sikerült. Innentől kezdve az ember technikai segítséggel képes volt megragadni azt, amit azelőtt nem is láthatott. Gabi festményein gondolkodva számomra az vált fontossá e felfedezésből, illetve azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon az ember képes volt-e pillanatokat észlelni, mielőtt a fényképezőgép rögzíthette volna azt? Hiszen tudjuk, hogy akkortájt kiderült, pl. a ló mozgását a legtöbb régi festményen anatómiailag helytelenül ábrázolták. A ló mozgásának lefényképezésével világossá vált, hogy az ember – szinte kivétel nélkül – képtelen volt pontosan rögzíteni a pillanatot. Ám vajon van-e értelme hibának titulálni egy anatómiailag helytelen lóábrázolást egy 17. századi festményen? Fontos-e ez a kép szempontjából? Vajon az ember képes volt-e a fényképezőgép előtt olyan pillanatot átélni / észlelni, amilyenekben most nap mint nap részünk van (sőt, benne élünk)?

Arról már nem is beszélek, hogy bár a világegyetem születése egy pillanat volt (állítólag), ám az idő, ami eltelt azóta, számunkra, emberek számára felfoghatatlan.

Épp ilyen relatív, hogy mennyi időre van szükség egy kép elkészítéséhez. Vajon a kép elkészüléséhez hozzátartozik-e az az idő, amikor még konkrét cselekvés nem történik, a vászon felülete üres, a festő azonban akár már hónapok óta gondolkozik rajta?
Vagy ha a festő személyéből indulunk ki: vajon ő hogyan éli meg azt az időt, amit a kép készítésével eltölt? Hiszen lehet, hogy ő a festés akciója során az időt sűrített formában éli meg. Elképzelhető, hogy órák telnek el, de lehet, hogy csak pillanatok. Gabi performance során most részesülhetünk e tapasztalatból, mi, nézők is. Bár nem ugyanazt az időt éljük át az akciót szemlélve, mint ő. Azt gondolom, hogy ha ő bepillantást enged közönsége számára a festési folyamatba, akkor egy nagyon intenzív belső élményét próbálja átadni nekünk. Megfigyelhetjük az elmélyültség és a kontempláció összekapcsolódását az ő festészetét mozgató energiákkal. Átélhetjük magát a cselekvést, s azon döntési folyamatok sorozatát, amely során a kép kialakul. Részesei lehetünk a végső döntésnek, amikor a művész úgy ítéli meg, hogy egy bizonyos pillanatban abba kell hagynia a festést, mert a kép elkészült. A festés aktusát középpontba helyező irányzat az USA-ból indult az 1950-es években. A festés akciójához képest, magához a cselekvéshez képest a keletkező kép az akciófestészetben nem fontos: az csak a cselekvés, az energiák és mozgások „lenyomata”.

Minden kedves vendégnek kívánom, hogy át tudja adni magát a Gabi festményein áramló energiáknak. Már csak egy gondolat, mielőtt elkezdődne az akció: az áramlás, az energia és az élet lüktető ereje annyira erősen áthatja Gabi festményeit, hogy majd szétfeszítik a keretet. Ennek kapcsán felmerült bennem egy kérdés: vajon miért zárja be ezeket az energiákat egy-egy keretbe? Még egy ,számomra különös ellentétet, ellentmondást fedeztem fel: az áramló energiák, a víz, és a lüktetés minden képen különös barna árnyalatot kap. Mintha a színekkel is megzabolázná e határtalan mozgásokat: a földszínek szürkés-barnái dominálnak még a színes halas képein is. Azt gondolom, ő a határtalan, kontroll nélküli mozgásnak szab határokat. Ám nem korlátozza és nem szabályozza, hanem azért szab kereteket, hogy közvetíthetővé tegye számunkra, nézők számára.  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.